Adatvédelmi nyilatkozat

Tisztelt Felhasználó!

Számunkra fontos szempont, hogy a weboldalunkra látogatva biztonságban érezzék magukat. Privátszférájuk védelme számunkra nagyon fontos, ezért úgy alakítottuk ki internetes jelenlétünket és tartalmainkat, hogy annak használata alapvetően névtelenül történjen.

Az adatfeldolgozási folyamat minden lépése során betartjuk a törvényi előírásokat. A következő nyilatkozatban áttekintheti a rögzített adatok típusát, azok felhasználásának és továbbításának mikéntjét, az általunk alkalmazott adatvédelmi intézkedéseket, valamint annak módját, hogyan kaphat tájékoztatást a rendelkezésünkre bocsátott információkról.

1 § Személyes vonatkozású adatok gyűjtése és tárolása

Személyes vonatkozású adatokról beszélünk olyan egyedi adatok esetében, amelyek egy meghatározott vagy meghatározható természetes személy személyes vagy tárgyi viszonyaira vonatkoznak, így például a személy neve, címe, telefonszáma, születési dátuma, banki információi, valamint az IP-címe. Az adatok feldolgozásáért a NORD Hajtastechnika Kft. a felelős.

A weboldalaink használata során a következő adatokat rögzítjük; tárolásuk mindazonáltal kizárólag belső rendszervonatkozású és statisztikai célokat szolgál: A betöltött oldalak, az alkalmazott böngésző, operációs rendszer és a lekérdezést végző domain neve, a hozzáférés dátuma és időpontja, a használt keresőrobotok, a letöltött fájlok neve és a felhasználó IP-címe. A felhasználásra vonatkozó adatokat, különös tekintettel a felhasználó IP-címére legkésőbb 7 nap elteltével töröljük.

További személyes vonatkozású információkat csak abban az esetben rögzítünk, ha a felhasználó azokat önként a rendelkezésünkre bocsátja, például egy ajánlatkérés vagy regisztráció alkalmával. Az internetes portálunk használatához myNord regisztráció szükséges. Ennek során valamennyi olyan adat megadását kérjük, amely a rendelések teljesítéséhez és lebonyolításához elengedhetetlen: A felhasználó, ill. vállalat teljes neve, a vállalat képviseletére jogosult személy neve, a felhasználó e-mail címe, címe (számlázási, adott esetben az attól eltérő szállítási címe) és szükség szerint a telefonszáma (pl. ha szükségessé válna a szállítási határidő gyors egyeztetése). Ezen kívül kérjük egy felhasználónév, valamint egy jelszó megadását; mindkettő egy újabb adatmegadást nélkülöző egyszerűbb bejelentkezéshez szükséges. A felhasználó által megadott adatokat egy ügyfélfiók létrehozásához tároljuk; azon keresztül rögzítjük, teljesítjük és bonyolítjuk le a megrendeléseket. Az adatokat további rendelésekhez mindaddig megőrizzük (regisztráció), ameddig a regisztrációt a felhasználó nem törli. A felhasználó bármikor jogosult a regisztrációhoz használt adatainak lehívására, módosítására és törlésére. A rendszerünk törli a felhasználó regisztrációját, amennyiben azt törvény előírja, azaz legkésőbb a legutóbbi rendeléstől számított két év elteltével.

A jelentkezők adatainak kezelése

A jelentkezők adatait a vállalatunk mindössze a jelentkezési folyamat idejére tárolja, majd azt követően, vagy a pozíció más irányú betöltése után, de legkésőbb hat hónap elteltével törli.

2 § A személyes vonatkozású adatok felhasználása, továbbítása és törlése

A felhasználó által rendelkezésre bocsátott adatokat az ajánlatkérések megválaszolásához, a rendelések lebonyolításához, a bonitás ellenőrzéséhez, valamint a weboldalak műszaki adminisztrációjához használjuk fel.

A felhasználó személyes vonatkozó adatainak továbbítására harmadik félnek csak abban az esetben kerül sor, ha az a szerződés teljesítéséhez vagy elszámolási célokból, ill. az ellenérték beszedéséhez szükséges, vagy a felhasználó ahhoz kifejezetten hozzájárult. Az is előfordulhat, hogy rendelések alkalmával a felhasználó címét és a megrendelés adatait továbbítjuk a szállítónak; erre abban az esetben kerül sor, ha a szállítás közvetlenül ex works (a gyárból) történik. A szállítóinknak kizárólag olyan információkat bocsátunk a rendelkezésére, amelyek az adott feladatuk végrehajtásához elengedhetetlenek. Az információk más irányú felhasználása nem engedélyezett. Jogosultak vagyunk továbbá a felhasználók személyes vonatkozású adatait inkasszó céljából továbbítani. Amennyiben egy rendelésnél előzetes teljesítés történik (például számlára történő vásárlás esetén), az ügyfél identitásáról és bonitásáról harmadik fél (szolgáltató) bevonásával tudunk meggyőződni.

Nem zárjuk ki továbbá, hogy névtelenül felhasználási adatokat továbbítunk piackutatási célokból. Ennek során a felhasználók azonosítása teljességgel lehetetlen.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy egyedi esetekben az illetékes hatóság felkérésére jogosultak vagyunk adatokról felvilágosítást nyújtani, amennyiben arra büntetőjogilag, veszélyhelyzetek elhárításához a tartományok rendőri szervei által, a szövetségi vagy tartományi alkotmányvédelmi szervek, a szövetségi hírszerző szolgálat vagy a katonai elhárítási szolgálat törvényben előírt feladatainak teljesítéséhez vagy a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítéséhez szükség van.

3 § Biztonsággal kapcsolatos információ

Számos biztonsági óvintézkedést tettünk a személyes vonatkozású adatok megfelelő és elégséges mértékű védelme érdekében.

Adatbázisainkat fizikai és műszaki jellegű eljárásokkal védjük; azok speciális felhatalmazással rendelkező személyekre korlátozzák az információkhoz való hozzáférést, a jelen adatvédelmi nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően. Informatikai rendszerünket egy szoftveres tűzfal védi, amely kizárja a hozzáférést más, internetes kapcsolattal rendelkező hálózatokból. A személyes vonatkozású adatokhoz kizárólag olyan munkatársak rendelkeznek hozzáféréssel, akiknek egy speciális feladat végrehajtásához információkra van szükségük. Munkatársaink megfelelő, a biztonsággal és adatvédelmi gyakorlatokkal kapcsolatos ismeretekkel és tudással rendelkeznek; azt a megfelelő képzéseken sajátítják el.

A weboldalainkon gyűjtött személyes vonatkozású adatok átvitelére titkosítással, az iparági szabványnak minősülő Transport Layer Security („TLS”) technológia alkalmazásával kerül sor. Védelmi célokból az érzékeny információkat, például hitelkártya-adatokat vagy számlainformációkat további titkosításnak vetjük alá.

A weboldalainkhoz való hozzáférést szavatoló jelszót tilos harmadik fél tudomására hozni, és ajánlott azt rendszeresen megváltoztatni. Az oldalaink elhagyását követően ajánlott kijelentkezni és a böngészőt bezárni; így elkerülhető, hogy jogosulatlan felhasználók hozzáférhessenek a felhasználói fiókhoz. Az e-mailen történő kommunikáció során nem áll módunkban teljes körű adatbiztonságot szavatolni.

4 § Sütik, webelemző eszközök és közösségi plugin-ek

A „cookie-k” (sütik) olyan kis fájlok, amelyek lehetővé teszik számunkra meghatározott felhasználóspecifikus információk tárolását a felhasználó számítógépén a weboldalainkon tett látogatásai alkalmával. A cookie-k segítségével meg tudjuk állapítani a weboldalunk látogatottságának gyakoriságát és az azt használók számát. A sütik lehetővé teszik továbbá, hogy az ajánlatainkat lehetőség szerint biztonságosan, kényelmesen és hatékonyan alakíthassuk.

Egyrészt úgy nevezett „session cookie-kat” (munkamenethez kapcsolódókat) alkalmazunk, amelyeket kizárólag átmenetileg, a weboldalaink látogatásának idejére tárolunk a számítógépeken. Másrészt „permanent cookie-kat” (állandóakat) alkalmazunk az olyan számítógépekre vonatkozó adatok rögzítéséhez, amelyek használói ismételten ellátogatnak a weboldalunkra. Ezek segítségével optimális felhasználói élményt tudunk biztosítani Önnek, mint felhasználónak, illetve a rendszerünk képes lesz „újra felismerni” Önt, a felhasználót, és biztosítani, hogy ˜ismételt használat esetén lehetőség szerint egy változatos és új tartalmakat felvonultató weboldallal találkozzon. Az állandó cookie mindösszesen egy azonosítószámot tartalmaz. Az állandó cookie-k érvényességi ideje 60 nap, amely 60 nap elteltével a rendszer automatikusan törli azokat. A nevet, az IP-címet és a valóságos személyazonosságára vonatkozó egyéb adatokat nem tároljuk, és a felhasználói magatartásáról sem hozunk létre egyedi profilokat.

Az ajánlataink cookie-k nélkül is használhatók. Az Ön által használt böngészőben kikapcsolhatja, meghatározott weboldalakra korlátozhatja a cookie-k használatát, de azt is beállíthatja, hogy a böngésző értesítse Önt, a felhasználót cookie-k küldéséről. A cookie-kat ezen felül bármikor törölheti a számítógép merevlemezéről. Ügyeljen azonban arra, hogy ebben az esetben a weboldal megjelenése és így a felhasználó „végigkalauzolása” az oldalon is korlátozott.

A rendszerünk a Google Inc. (a továbbiakban „Google”) Google Analytics alkalmazását használja a webszolgáltatás elemzéséhez. A Google Analytics úgy nevezett „cookie-kat” (sütiket) használ; ezek olyan szövegfájlok, amelyeket a rendszer a felhasználó számítógépén tárol annak érdekében, hogy lehetővé váljon a felhasználó weboldalunkon tett látogatásainak elemzése. A weboldalunk használatáról a cookie által létrehozott információkat a rendszer egy, az Egyesült Államokban levő Google-szerverre továbbítja, és ott tárolja. Az IP-anonimizálás bekapcsolásának következtében a Google az Európai Unió tagállamain belül, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményt aláíró országokban előzetesen lerövidíti az IP-címet. A teljes IP-címet kizárólag kivételes esetekben továbbítja a Google egy szerverre az Egyesült Államokban, ahol aztán lerövidíti azt. Az információkat a Google a megbízásunkból a felhasználó weboldal-használatának kiértékelésére használja, jelentéseket készít a használók oldalon folytatott tevékenységéről annak érdekében, hogy a weboldal és az internet használatával kapcsolatos további szolgáltatásokat nyújtson. A Google Analytics keretében a böngészőjéről továbbított IP-címet a Google más adatokhoz nem társítja. A cookie-k tárolását a böngészőszoftver megfelelő beállítása alatt letilthatja; felhívjuk azonban a figyelmét arra, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy a weboldalainkat csak korlátozott funkcionalitással használhatja. Letilthatja továbbá, hogy a cookie-k által létrehozott, és a weboldalunk használatára vonatkozó adatokat (ideértve az IP-címet is) a rendszer a Google-nak továbbítsa feldolgozásra; ehhez töltse le és telepítse a következő hivatkozás alatti böngésző plugin-t: http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de .

Erre vonatkozóan további részleteket a következő webhelyeken találhat: http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de , ill. http://www.google.com/intl/de/analytics/privacyoverview.html (általános információk a Google Analytics-re és az adatvédelemre vonatkozóan). Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a weboldalainkon a Google Analytics alkalmazást a „gat._anonymizeIp();” kóddal bővítettük annak érdekében, hogy szavatolni tudjuk az IP-címek anonim rögzítését (úgy nevezett IP-maszkolás).

Az adatok Google Analytics általi rögzítését a következő hivatkozásra kattintva tilthatja le. Ezzel beállít egy úgy nevezett „opt-out cookie-t”, amely megakadályozza, hogy a weboldalunk további használatakor a rendszer adatokat rögzítsen Önről, mint felhasználóról: A Google Analytics kikapcsolása .

Google Tag Manager

  • Jelen webhely a Google Tag Manager szolgáltatást használja. A szolgáltatás keretében a webhelyen alkalmazott címkék egy felületen keresztül kezelhetők. A Google Tool Manager egyszerűen implementálja a címkéket, nem használ sütiket és nem gyűjti a felhasználók személyes adatait. A Google Tag Manager aktivál más tageket, amelyek szükség szerint személyes adatokat gyűjtenek. A Google Tag Manager azonban nem rendelkezik hozzáféréssel az adatokhoz.
  • A domain vagy a sütik szintjén letiltott nyomon követés a Google Tag Manager által implementált címkékre is vonatkozik.

YouTube

Alkalmanként YouTube videókat használunk a weboldalunkon. A videók a YouTube „Advanced Privacy Mode” részét képezik. A YouTube tájékoztatása szerint nem tárolnak információkat a a weboldal látogatóiról mindaddig, amíg a videót le nem játsszák. A videó lejátszásával Ön, mint felhasználó elfogadja, hogy a YouTube, mint felelős fél az adatokat feldolgozza, és mi azt a továbbiakban semmilyen módon nem tudjuk befolyásolni. A YouTube adatvédelmi irányelveiről további információkat a következő helyen találhat: https://www.youtube.com/privacy .

myNORD zárt felhasználói csoport

A myNORD zárt területen áttekintheti az aktuális, ill. korábbi megrendeléseit, tájékozódhat az előrelátható szállítási dátumokról; ennek során az adatokat SSL-titkosítással juttatjuk el Önhöz.

A myNORD területre való bejelentkezési adatokat e-mailben, ill. telefonon közöljük Önnel, mint felhasználóval. A rendelési adatokat természetesen csak Ön, mint ügyfél tekintheti meg. Az informatikai biztonság szavatolására ezt a területet egy független szakértővel megvizsgáltattuk és ellenőriztettük.

Aumago

A Nord együttműködést kötött a webanalízissel és célcsoport-marketinggel foglalkozó Aumago GmbH-val. Az Aumago szövegfájlokat, úgy nevezett cookie-kat („sütik”) tárol a számítógépek böngészőjében, amelyek anonim használati adatokat rögzítenek/tartalmaznak. Ezekből az adatokból felhasználói profilok hozhatók létre egy pszeudonim alatt. Személyes vonatkozású adatok rögzítésére azonban nem kerül sor. IP-címek rögzítésekor a rendszer az utolsó számblokk törlésével anonim módon tárolja a címeket úgy, hogy azok és a sütik ne legyenek összekapcsolhatók. A sütik Aumago cookie-k vagy az Aumago által felkért szolgáltatók, így pl. krux digital Inc., Google Inc. stb. által alkalmazott cookie-k. A sütiket a felhasználók bármikor törölhetik a böngészőjükben. Az Aumago az adatokat a weboldalra látogatók/azt használók adatainak kiértékelésére és a használaton alapuló online hirdetésre (OBA) használja fel. A beleegyezését a következő weboldalon vonhatja vissza: http://www.krux.com/krux_privacy/consumer_choice/ , ahol kattintson a „Browser Opt-out“ gombra. Másik lehetőségként kapcsolja be a böngésző beállításaiban a „Do not track” funkciót, amit az Aumago megfelelően végre is hajt.

Google Display & Video 360 (korábban Doubleclick Bid Manager)

A weboldalon a Google LLC, 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA által fejlesztett Display & Video 360 eszközt használjuk adatok elemzés, marketing és optimalizálási célokra való rögzítésére; az eszköz segítségével a marketingtevékenységünket és weboldalunkat kívánjuk fejleszteni. A Display & Video 360 a rögzített adatokat a hirdetésekre való kattintások és a weboldalhasználat közötti kapcsolat létrehozására használja. Ezen a módon meghatározhatjuk, hogy a hirdetéseinket megtekintő internetezők ellátogatnak-e a weboldalunkra, ha igen, akkor az őket érdeklő termékeket is azonosíthatjuk. Ez lehetővé teszi számunkra a hirdetésre szánt keretünk hatékonyabb elköltését. A rögzített adatok segítségével a felhasználó érdeklődésének (pl. a megtekintett termékek) megfelelő hirdetések elhelyezésére is módunk nyílik.

Az adatok rögzítéséhez az eszköz online azonosítószám-pszeudonimeket (pl. sütiazonosítók és IP-címek) használ. Ehhez a rendszer felhasználói adatokat, így neveket és címeket tárol. Az általunk használt azonosítók kizárólag a felhasználó által használt eszköz és internetböngésző azonosítására szolgálnak. A felhasználó külön beleegyezése nélkül a rögzített adatokat nem használjuk fel személyének a weboldalunk használójaként való azonosítására.

Felhívjuk a Google regisztrált felhasználóinak figyelmét arra, hogy a Google-nek lehetősége van a személyük és a jelen weboldalon tett látogatásuk összekapcsolására. A felhasználók a Google adatvédelmi nyilatkozatában megtekinthetik, hogy a Google pontosan milyen módon dolgozza fel az adatokat; ehhez kattintsanak a következő hivatkozásra:

https://privacy.google.de/intl/de/take-control.html?categories_activeEl=sign-in

A felhasználók a következő hivatkozás alatt tájékoztatót találnak arról, hogyan kapcsolhatják ki a Google általi adatrögzítést a számítógépükön vagy mobileszközükön: https://support.google.com/ads/answer/7395996

A feldolgozás jogi alapját a felhasználó beleegyezése biztosítja, amennyiben az előbbi azt megadta.

A felhasználó a beleegyezését ide vagy ide ide kattintva módosíthatja, illetve visszavonhatja.

Campaign Manager (korábban DoubleClick by Google)

A weboldal továbbra is a Google Online Marketing Tool Campaign Manager eszközét használja. A Campaign Manager sütik segítségével helyez el a felhasználókat érdeklő hirdetéseket azzal a céllal, hogy a kampány eredményét jobban tükröző jelentéseket készítsen, illetve megakadályozza, hogy a felhasználók egyazon hirdetést több alkalommal lássanak. Sütiazonosító segítségével a Google rögzíti, hogy egy adott böngészőben mely hirdetéseket helyezte el a rendszert, és így képes megakadályozni azok többszöri megjelenését. A sütiazonosítók segítségével a Campaign Manager úgy nevezett „konvertálásokat”, azaz a hirdetéseket követő ajánlatkéréseket is rögzíti. Ez akkor fordul elő, amikor a felhasználó megtekint egy, a Campaign Manager által elhelyezett hirdetést, és később ugyanazon böngészőből megnyitja a weboldalt, és azon keresztül vásárol valamit. A Google szerint a Campaign Manager által alkalmazott sütik nem tartalmaznak személyes információkat.

Az alkalmazott marketingeszközök miatt a felhasználó böngészője automatikusan közvetlen kapcsolatot létesít a Google-lel. Nem áll módunkban befolyásolni, hogy a Google az eszköz használatával milyen mértékben rögzíti és használja az adatokat a továbbiakban, ezért a legjobb ismereteink szerint az alábbi tájékoztatást tudjuk nyújtani: A Campaign Manager integrálásával a Google ahhoz az információhoz jut hozzá, hogy a felhasználó megnyitotta a weboldalunk megfelelő részét vagy rákattintott az egyik hirdetésünkre. Amennyiben a felhasználó a Google egyik szolgáltatásának regisztrált használója, a Google hozzá tudja rendelni a látogatását a meglevő fiókjához. Amennyiben a felhasználó nem regisztrált Google-felhasználó, illetve nem jelentkezett be a szolgáltatás alá, a Google-nek akkor is lehetősége van az IP-címe azonosítására és tárolására.

A Campaign Manager (DoubleClick Floodlight) által használt sütik segítségével arról is tájékozódhatunk, hogy a felhasználó végez-e meghatározott műveleteket a weboldalunkon azt követően, hogy megnyitotta az egyik hirdetésünket/videónkat a Google alatt vagy egy másik felületen a Campaign Manageren keresztül, illetve rákattintott azokra (konvertálás követése). A Campaign Manager a süti használatával a felhasználó által a weboldalainkon használt tartalmat azonosítja abból a célból, hogy a későbbiekben célzott hirdetéseket küldhessünk neki.

A Campaign Manager eszközre vonatkozó további információk a https://www.google.de/doubleclick oldalon, a Google általános adatvédelmi irányelvei pedig a https://www.google.de/intl/de/policies/privacy oldalon találhatók. Az információk a Network Advertising Initiative (NAI) weboldalán is megtalálhatók a http://www.networkadvertising.org címen. A Google vállalatra az EU és az Egyesült Államok között megkötött Privacy Shield keretmegállapodás előírásai vonatkoznak: https://www.privacyshield.gov/EU-US-Framework .

A feldolgozás alapját a felhasználó beleegyezése biztosítja, amennyiben az előbbi azt megadta.

A felhasználó a beleegyezését ide vagy ide kattintva módosíthatja, illetve visszavonhatja.

5 § E-mailes és online marketing

HubSpot

Online marketingtevékenységünkhöz a HubSpot [hivatkozás = https://www.hubspot.com/] platformot használjuk. A szoftvermegoldás segítségével többek között az online marketingünk alábbi vonatkozásait fedjük le:

  • E-mailes marketing (kiállítási meghívók, hírlevelek stb.)
  • Fogadó oldalak és kapcsolatfelvételi űrlapok
  • Közösségi médiában való közzététel és jelentéskészítés
  • Jelentéskészítés (pl. forgalomforrások, hozzáférések stb.)

Kapcsolatfelvételi űrlapjaink segítségével a weboldalunkra ellátogatók többet tudhatnak meg a vállalatunkról, tartalmakat tölthetnek le, ingyenes belépőket igényelhetnek kiállításokra/vásárokra, valamint eljuttathatják számunkra az elérhetőségeiket, illetve további demográfiai adatokat bocsáthatnak a rendelkezésünkre.

Az információkat a szoftverpartnerünk HubSpot [hivatkozás = https://www.hubspot.com/] a saját kiszolgálóin tárolja. Az információkat a weboldalunkra ellátogatókkal való kapcsolatfelvételre és a számukra érdekes vállalati szolgáltatásaink meghatározására használjuk. Az online marketing ajánlataink felhasználási adatainak statikus kiértékelése a weboldal funkcióinak optimalizálását szolgálja, valamint azt, hogy igényre szabott tartalmakat juttassunk el a weboldalunk felhasználóinak.

Ezzel összefüggésben úgy alakítottuk ki az e-mail szolgáltatásunkat, hogy a rendszer pl. automatikusan tájékoztasson bennünket egy e-mail megnyitásának tényéről és idejéről, valamint arról, hogy pontosan mikor melyik hivatkozásra kattintottak az e-mailben. Ez azt jelenti, hogy a korábban említett e-mailes és online marketingtevékenységekhez a weboldal látogatóinak teljes IP-címét is rögzíti a rendszerünk, de azt tartósan nem tárolja.

A következő hivatkozásra kattintva megakadályozhatja a HubSpot általi nyomonkövetést: A HubSpot nyomonkövetés kikapcsolása .A rendszer ezt követően egy sütit („cookie”) állít be, amely a továbbiakban az Ön esetében lehetetlenné teszi a HubSpot általi nyomonkövetést.

A süti (cookie) érvényessége két év.

Az általunk rögzített valamennyi adatra a jelen adatvédelmi szabályzatban foglaltak az irányadók. A rögzített információkat kizárólag az általunk nyújtott szolgáltatás optimalizálására használjuk fel.

A HubSpot egy, az Egyesült Államokban működő szoftvervállalat, amely Írországban fiókvállalattal rendelkezik.

Elérhetőség:

HubSpot

2nd Floor 30 North Wall Quay

Dublin 1, Írország,

Telefon: +353 1 5187500.

A HubSpot a EU - U.S. Privacy Shield Frameworks követelményei szerinti tanúsítvánnyal rendelkezik, rá a TRUSTe Privacy Seal (bizalompecsét), valamint a „U.S. - Swiss Safe Harbor” (biztonságos kikötő) keretmegállapodás feltételei vonatkoznak.

További információk a HubSpot adatvédelmi irányelveiről

További információk a HubSpot vállalatról az EU adatvédelmi szabályainak vonatkozásában

További információkat a HubSpot által használt sütikről („cookies”) itt és itt találhat.

6 § Tájékoztatáshoz való jog

A felhasználó bármikor jogosult tájékoztatást kérni a személyére vonatkozóan tárolt adatokról, azok származásáról és címzettjéről, valamint az adatfeldolgozás céljáról. Az adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseire bármikor szívesen válaszol az adatvédelmi megbízottunk. Elérhetősége a következő:

Peter Suhren

FIRST PRIVACY GmbH

Konsul-Smidt-Str. 88

28217 Bremen, Germany

Phone: +49 421 69 66 32 0

Email: [email protected]

7 § Panaszemelési jog

Valamennyi érintett személynek joga van panaszt emelni a felügyeleti hatóságoknál, amennyiben úgy gondolja, hogy a személyére vonatkozó adatok feldolgozása az adatvédelemre vonatkozó törvények előírásaiba ütközik. A panaszemelési jog elsősorban az érintett személy tartózkodási helye szerinti tagállam vagy a vélelmezett törvénysértés elkövetésének helye szerinti felügyeleti hatóságnál érvényesíthető.

8 § Az érintett személyt megillető jogok

Az érintett személyeket megilleti a felelősök által nyújtott tájékoztatás joga a személyükre vonatkozó adatok tekintetében, valamint a valóságnak nem megfelelő adatok kijavítása vagy törlése vonatkozásában az Általános adatvédelmi rendelet 17. cikkében foglalt okok bármelyikének fennállása esetén, pl. ha az adatokra a felsorolt célok elérése érdekében már nincs többé szükség. Joguk van továbbá a feldolgozás korlátozására, amennyiben az Általános adatvédelmi rendelet 18. cikkében foglalt feltételek bármelyike fennáll, az Általános adatvédelmi rendelet törvény 21. cikkében foglalt esetekben pedig megilleti őket az adattovábbítás korlátozásának joga. A 6. cikk 1. bekezdésének e pontja szerinti adatgyűjtés esetében (a hivatali feladatok ellátásához, ill. a nyilvánosság érdekének megóvása érdekében szükséges adatfeldolgozás), vagy az f pontja szerinti adatgyűjtés esetében (a jogos érdekek védelme érdekében történő adatfeldolgozás) az érintett személyt megilleti a jog, hogy a sajátos helyzetéből fakadó okokból bármikor kifogást emeljen a feldolgozással szemben. Ebben az esetben a vállalatunk a továbbiakban már nem dolgozza fel a személyre vonatkozó adatokat, kivéve, ha kényszerítő erejű, jogos okok indokolják a feldolgozást, amelyek felülírják az érintett személy érdekeit, jogait és szabadságait, vagy a feldolgozás jogi követelések érvényesítését, gyakorlását vagy védelmét szolgálja. A kifogását, kérjük, a következő helyre intézze: [email protected] .

9 § A közvetlen megkeresés elleni kifogás/tiltakozás jogával kapcsolatos információk

Az Önre vonatkozó adatokat közvetlen megkeresés céljából dolgozzuk fel. A feldolgozással szemben kifogásolási/tiltakozási jog illeti meg Önt, amelynek gyakorlása a közvetlen megkeresés céljából történő adatfeldolgozás befejezését eredményezi. A kifogását, kérjük, a következő helyre intézze: [email protected]